Főoldal Úti élmény Utazás a francia Riviérára

Utazás a francia Riviérára

7450
Nizza tengerparti látnivalói

Hosszas tervezgetés után végül úgy alakult az idei nyaralásunk, hogy repülővel elutaztunk Nizzába, ahol összesen öt éjszakát maradtunk. Három és fél napot Nizza látnivalóinak és a tengerpartnak a megismerésével töltöttünk, a többi időben pedig a közeli városokba kirándultunk.

A nizzai reptér a tengerparton található, ennek köszönhetően egészen a leszállásig gyönyörű kilátásunk volt az egész addigi partszakaszra. A szállásunkat csak délután tudtuk volna elfoglalni, ezért inkább úgy ahogy voltunk, csomaggal, nyakig beöltözve (azokban a napokban elég hűvös volt Magyarországon, hajnalban meg különösképpen elfért a hosszú nadrág és pulóver) bebuszoztunk a belvárosba és be is jártuk a város egy részét.

A reptérről a belvárosba vezető út nagyrészt a tengerparton halad, ahol óriási pálmafasor díszíti a széles utat. A buszról a vasútállomáson szálltunk le, ahonnan egy hosszú úton tartottunk a tenger felé. Éppen nagy útfelújítás zajlott itt, így az utcakép nem volt túl szép, de egyébként is olyan volt ez a városrész, mintha nem is a francia Riviéra egyik központi városában sétálnánk, hanem valami egészen átlagos déli városban. A séta végén a Place Massénán pihentünk meg, egy kicsit hűsöltünk a szökőkútból ki-kicsapodó vízgőzben, majd az Opera melletti utcán lesétáltunk a tengerpartra.

Nizza, tengerpart
A lehető legjobbkor érkeztünk. Nagyjából tizenegy óra lehetett és egy felhő sem volt az égen, így a tenger tényleg fantasztikus kék színben pompázott, össze nem téveszthetően más tengerpartokkal. Ameddig csak elláttunk, végig strandolók százait láttuk a parton, hol elegánsabb nyugágyakon, hol pedig egyszerűen a parton fekve napfürdőzött a rengeteg turista. A széles járdán még ezekben a forró déli órákban is rengeteg kocogó, bicikliző vagy éppen görkorcsolyázó fiatalt és öreget láttunk. Hosszan sétáltunk a parton, majd buszra szállva megkerestük a szállásunkat és kipihentük az utazás és az első nagy túra fáradalmait. Akkor még nem is sejtettük, hogy az igazán nagy séta még előttünk áll.

Este ugyanis busszal újra bementünk a városba, ezúttal egészen a kikötőig. Alaposan körbejártuk a kisebb vitorlásokkal és nagyobb jachtokkal teli kikötőt, majd visszasétáltunk a tengerpartra, és csak mentünk, mentünk, ameddig bírtunk. Közben megvacsoráztunk és teljesen besötétedett, így hazaindultunk. Volna. Vártuk, vártuk a buszt a menetrend nélküli megállóban, de csak nem jött. Húsz perc várakozás után átballagtunk egy másik busz feltételezett megállójába, és ott is vártunk, nem is keveset, de a busz arrafele sem járt. Végül kénytelenek voltunk gyalog megtenni a hosszú utat vissza a hotelbe.

Nizza, Negresco
Másnap reggel kiderült, miután megnéztünk egy olyan megállót, ahol menetrend is volt, hogy a nizzai buszok többsége este maximum 8-9-ig közlekedik, utána már csak a taxi vagy a gyalogos közlekedés marad a kóbor turistáknak, mint amilyenek mi is voltunk. Nem csoda, hogy a következő nap nagyrészt a tengerparton és a hotelben pihentünk, este már nem merészkedtünk nagyobb sétára, nehogy megint úgy járjunk, mint előző este.

Jó is, hogy tartalékoltuk az energiáinkat, ugyanis a harmadik nizzai napunkon, szombaton úgy döntöttünk, elmegyünk a piacra. Elég alaposan felkészültünk az útra, sejtettük, hogy ez egy jó dolog lehet, így még azt sem bántuk, hogy nyaralás alatt nyolc óra előtt fel kellett kelnünk (ez, mármint a korán kelés utólag feleslegesnek bizonyult, mivel a piac kb. délután egy óráig nyitva tart). Nizzában a zöldség-gyümölcs és a virágpiac egymás mellett működik az Óvárosban, karnyújtásnyira a tengerparttól. Talán kicsit furcsán hangzik, hogy nyaralás alatt piacra mentünk, de itt másról volt szó, hiszen Provence és a francia Riviéra messze földön híres fantasztikus piacairól, amit mindenkinek érdemes megnézni, ha arra jár. A gyönyörű és sokféle zöldség és gyümölcs mellett rengeteg helyi finomság és szuvenír kapható ezeken a piacokon. Levendula minden formában, szárított paradicsom, szappanok és kandírozott gyümölcsök, ezek voltak a kedvenceink.

A piactól indulva alaposan bejártuk az Óvárost is, ahol a szűk utcákban folytatódott a helyi különlegességek megismerése. A pan bagnat és a socca nevű híres nizzai ételektől kezdve a legkülönfélébb kerámiákon át a színes, mintás terítőkig szinte minden kapható itt, ami a vidékre jellemző. A séta utáni maradék időben már csak a parton strandoltunk, a következő napokat pedig már Nizzán kívül, kisebb településeken töltöttük.

A nizzai piac

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com